Szeretek Budapesten sétálni. Annak ellenére, hogy a forgalom nagy, a levegő általában szar, Nem azért csinálom, mert egészséges. Az egyetemista lét nagy előnye az, hogy általában nem kell mindenhova időre rohanni. Ezt a kiváltságot nem becsülöm alá, igyekszem élni vele.

Mp3 lejátszó a fülbe, jó hangulatú zenék, útközben egy-egy csomag sült gesztenye, fagyi évszaktól függően. Ha társam akad, mondjuk egy zh után, a sajtburger+sör kombináció a nyerő. Sétálok reggel az egyetemre menet, délután hazafelé, este, de akár éjjel is egy buli után kissé részegen. De akár szavazni is hajnalban, ha úgy tetszik. (nem eget rengető élmény persze, de nem így kell hozzállni)

Közben kikapcsolom az agyam, vagy éppen gondolkozom valamin. Volt már rá példa, hogy leálltam beszélgetni egy-egy Greenpeace aktivistával, vagy krisna tudatú hívővel. Néha összefutok valami régi ismerőssel, vagy egy ismeretlennel kacsintok össze egy vicces helyzet láttán.

Igyekszem nem csak megszokott útvonalaimon járni, felfedezni újakat, kis kifőzdékkel, keleti éttermekkel, egzotikus fűszereket árusító üzletekkel. Ilyenkor meglátom, milyen sokszínű is Budapest, az Andrássy út méregdrága kirakataitól pár száz méterre a Hunyadi téri piacon árulják öreg nénik a portékájukat, A Terror Házából megdöbbenve lépnek ki Hello Kitty-s cuccokban a tizenéves lányok.

Néha nagy dolgok is történnek. Ma például egyik kezemben egy üveg szörppel, a másikban egy vaníliás tejitallal, isteni sugallat hatására megalkottam a Mizo málnás shaket.  Az élet apró örömei ismét, nem?