Zaga a világról

 van eleje, közepe és vége. Vannak főszereplők, mellékszereplők fontos, és jelentéktelen epizódszereplők. Vannak ugyanígy különböző jelentőségű helyszínek, jelenetek, beszélgetések, események. És van az idő, ami eltelik a történet eleje és vége között és aminek múlása elkerülhetetlenül hajtja előre a történetet magát. És általában vannak tanulságok is, amelyeket az adott történetet valamilyen módon érzékelő ember levonhat.

Ezekre épül egy csomó alkotás, különböző korokból, különböző színvonalakon, teszem azt az ókori eposzoktól a valóságshow-kig. A történetek minden korban az akkori emberek életéből, a kor és hely kultúrájából, az emberek életmódjától, a társadalom fejlettségétől, szokásaitől, a vallástól nagyban függtek, de mindig voltak általánosabb érvényű, az emberi természetből fakadó történetek, melyek mindenkit emlékeztetnek a génkészletünkben kódolt sorsszerűségekre.

És ha belegondolok az élet maga is egy történet, ha tetszik egy regény egymástól valamilyen módon elhatárolt, de egymásból logikusan (vagy abszolút érthetetlenül) következő fejezetekkel. Másfelől tekinthetjük különálló történetek egybefonódásának is. És itt sem tudhatjuk biztosra, ki lesz fontos szereplő, és kinek jut csak epizódszerep, vagy ki jár úgy, mint a nem emlékszem melyik gagyi filmben Steven Seagal, aki főszereplőként lett beharangozva a duruzsló hangú bemondó által, majd az igencsak egyszer nézhető film 15. percében felszívódott, és nem láttuk többet. Ahogy az is nagyon bizonytalan, hogy az adott kis történet hova vezet, és mennyire marad kicsi. És sokszor saját életünkben is csak az idő viszi előre a sztorit, és el kell fogadnunk, hogy nem miénk a teljes irányítás. De ez is része a történetnek.