Zaga a világról

 Nem igazán tudom megfejteni, miért zárkózik el a bevezetésétől a FIFA, a legfőbb(igazából az egyetlen) értelmesnek hangzó érvük az, mert nem lehetne mindenhol alkalmazni, így nem lennének egyenlőek a feltételek, ami hűde igazsságtalan. Engem nem győzött meg ezzel Sepp Blatter, ennyi erővel az is igazságtalan, hogy, a megye 3-ban nincs partjelző, vagy mondjuk az Indonéz ötödosztályban nem futja a játékosoknak tartalék mezre. De ahol megtehetjük igenis tegyünk meg mindent a lehető legszínvonalasabb szervezésért, és a VB, a BL és a főbb bajnokságok biztos megengedhetnék maguknak. És amennyi pénz ma a fociban van, valószínűleg az országok zömében legalább a helyileg legmagasab szinten nem jelentene gondot. A technika adott, több sportágban sikeresen alkalmazzák, csak el kéne lopni...

Megérdemli  a játék minden résztvevője, a téves ítéletektől szenvedő csapat, akik éveket készülnek egye-egy világversenyre, a vétlen ellenfél, akiknek a sikerére árnyékot vet, a játékvezetők, hiszen ők is csak emberek, és legfőképpen azok, akik miatt ez az egész játék müködik, a nézők. A bírói tévedések részei a játéknak, mindig is azon lesznek, hiszen a döntések nagy része szubjektív. De miért ne csökkentenénk ezt a minimálisra, ezzel levéve a játékvezető válláról is egy nagy terhet. Nehéz ugyanis a topvábbiakban elvonatkoztatni egy korábbi rossz döntésről, akármennyire is profi a sporttárs. A visszajátszás alkalmazása lehetővé tenné, hogy a bírónak lehetősége legyen a feladatára koncentrálni, megőrizni a tekintélyét, és arra figyelni, hogy a meccsnek megfelelő felfogásban dirigáljon.

Ami most megy, az már mindenki szerint nevetséges. Csak idő kérdése volt, hogy mikor játszanak vissza egy vitatott helyzetet egy óriáskivetítőn, amit egyébként tiltanak a szabályok. És csak idő kérdése, hogy mikor szabadulnak el valahol az induklatok emiatt, a pályán, rosszabb esetben a nézőtéren. Szóval veszélyes játék ez amit a Labdarúgó Szövetség játszik, ami árt a sport megítélésének, népszerűségének, és abban az esetben, ha ez nem lenne elég meggyőzőa begyöpösödött uraknak, képzeljék csak el: mindezekpénzügyi veszteséggel is járnak hosszú távon.

Be kell tehát vezetni, ez nem kérdés. Azt kell már csak kitalálni, hogy pontosan hogyan, ehhez figyelembe kell venni a más sportágakbeli eddigi tapasztalatokat, és a labdarúgás jellegzetességeit, gondolok itt a futó órára elsősorban. Valahol ott kéne kezdeni, hogy a vitatott helyzeteknél az edző kérésére, meg lehessen nézni, mondjuk félidőnként egyszer, vagy kétszer, hogy bent volt- a labda. Erre az időre leállítanák az órát, és a döntés után játékvetezői labdával folytatódhatna a meccs. Nem bonyolult, ugye? Aztán ha ez működik ki lehetne terjeszteni egyéb helyzetekre is, ha meg nem akkor kidobtunk pár millió eurót, és mindenki belátja, mekkora hülyeség volt a videóbíró puszta ötlete is.

UPDATE:

http://sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/jelenleg_nincs_esely_a_videobirora/

A kb. minden érvüket megcáfoltam. Itt maximum az lehet a cél, hogy le lehessen zsirozni az eredményt. És ez tenne jót a focinak? Ez már nem szimplán nevetséges, hanem egyszerűen szánalmas....

 Éhes vagy, nincs sok pénzed sem a bevásárlási hajlandóságod meg legfeljebb a sarki kis boltig terjed, viszont jó éhes vagy. Remek, úgymond agglegénykaját szeretnék megosztani veletek, amihez egy csomó mindent fel lehet használni, amit épp találsz a hűtőben. Nem mást, mint a személyes rakott tészta receptemet.

Nem is igazán recept, inkább csak egy útmutató. A hozzávalók közül kevés kihagyhatatlan van, az egyik a tészta, valami falatnyi, semmiképp sem spagetti, inkább penne, vagy szarvacska esetleg kockatészta. Kell hozzá még valami húsféle, maradék sült hús, főtt sonka esetleg gépsonka, felkarikázott virsli, szóval tényleg bármi. Fél kiló tésztához vegyünk 30-50 dekát, arra figyeljünk, hogy a gyári cuccoknak alapból magasabb a víztartalma, nyilván több kell belőlük, mint a sült húsból. Ezt ledaráljuk, apróra vágjuk, tépkedjük típustól függően, majd 1-2 fej megpírított hagymához adjuk, amiben 2-3 gerezd fokhagyma is van. Kedvenc fűszerem a rozmaring, de a kakukkfű és az oregánó is jól hangzik, esetleg valami grill, vagy provanszi fűszerkeverék sem rontja el.

A húskeveréket kiegészíthetjük párolt zöldségekkel, gombával is, teljesen hangulattól függően, nézzük meg mi van a fagyasztóban, mit küldött a nagyi a kamrából legutóbb. Szükség van hozzá egy sajtmártásra is, ami lehet egy besamel, vagy egyszerűen tejszínnel elkevert sajt amit felmelegítünk, végső esetben porból készült, a lényeg, hogy az egész kb fél litert adjon ki. Ezt kevés borssal és szerecsendióval fűszerezzük, és ha egy kicsit lehűl egy-két tojást is elkeverhetünk benne, ha éppen van otthon. Itt a fő trükk az, hogy a mártás egy kicsit legyen sósabb a kelleténél, hiszen a tészta úgyis felveszi. Általános szabály, hogy ha pont jó, akkor az egész étel egy kissé sótlan lesz.

A kifőtt tésztával rétegezzük a többi cuccot egy tepsibe, majd szórjuk meg reszelt sajttal. Negyed óra erős lángon a sütőben és a teteje szépen megpirul. Nincs más hátra, minthogy elfogyasszuk, és a mosogatást másnapra hagyjuk. Egy pohár fehérbor, valami saláta ha szerencsések vagyunk még van otthon, de enélkül is jól fogunk lakni.

Bon apetit, hogy egy nagyon nagyot idézzek!

A kilencvenes évek második felében vetítették hazánkban a Bolygó Kapítánya című rajzfilmsorozatot. Arról szól, hogy Gaia, aki a föld lelke felébred százéves álmából, és megrökönyödik, mekkora pusztítást vittünk végbe ilyen rövid idő alatt. Ez így nem mehet tovább, így összegyűjt 5 fiatalt a világ különböző részeiről, akiknek egy-egy, az őselemek őselem(föld, víz, levegő, tűz, és a szív), hatalmát birtokló gyűrűt ad. Kombinálva az öt hatalmat a fiatalok megidézik a bolygó kapitányát, aki egy Superman-hez hasonlító repülő hős, aki felveszi a harcot a környezetszennyezés, a természet pusztítása, az állatvilág kizsákmányolása ellen.

Most kezdtem el újranézni az első évadot,  a részek többsége körülbelül úgy zajlik, hogy egy gonosz ember, vagy mutáns semmivel sem törődve hatalmas környezeti katasztrófát okozna, jönnek a planétások, hogy a gyűrűik erejével kezeljék a helyzetet, azonban gyorsan kiderül, a probléma túl nagy ahhoz, hogy egyedül elbírjanak vele, túl erős az ellenfél(van itt hörgö hanggal röhögő dagadt olajbányász, de patkányfejű savas esőt okozó mutáns és még jó héhány további főellen), így egyesítik erejüket és segítségül hívják a legszuperebb szupert, a kapitányt, aki egycsapásra véget vet a pusztításnak. Persze ez így túl egyszerű lenne, de mint a legtöbb hősnek, a kapitánynak is meg van a gyenge pontja, ha úgy tetszik személyes kriptonitja, ami nem más mint a mérgező vegyipari melléktermékek, amik elszívják az erejét. Ekkor csak tehetetlenül szenved, amit az aktuális genya elégedet hörgéssel, vagy a más jellegzetesen gonosz megnyilvánulással nyugtáz. Nem semmi, de szerencsére itt vannak a planétásaink, akik nyomban a segítségére  sietnek, és együttes erővel végül is megállítják az elenfeleket és a fenyegető természeti katasztrófát, így a rész végére visszaáll a status quo. Ami ha belegondolunk, hogy a huszadik század végén vagyunk a Földön, eléggé pocsék.

Mivel gyerekeknek szól, elég fekete-fehér a megközelítés, és a történetektől sem estem hasra, de el kell ismerni, jó, hogy vannak olyan sorozatok, amelyek a környezettudatos viselkedést propagálják a gyerekeknél. Emellett hasznos információkat is elmondanak, bemutatják, mi honnan jön, és milyen ára van. Valljuk be még sok magyar felnőtt szémára is komoly ismeretterjesztő értéke van a mesének. Ezt erősíti a részek végén lévő nagyjából kétperces blokk, ahol konkrét tippeket adnak a mindennapokra, például ha kevesebb energiát használunk fel, akkor kevesebb atomenergiára van szükség, kevesebb hulladékkal, és nem tudják zsarolni a planétásokat azzal, hogy ezt ráeresztik a világra, ha nem adják a kezükre a csodatevő gyűrűket. A blokk a hőseink szokásos "az erő a miénk" felkiáltását, "az erő a tiétek" a nézők felé célzott változatával zárja, és azzal, hogy mindenki lehet planétás, ha odafigyel. (Itt az erő "power", szóval semmi köze május negyedikéhez)

Nem tudom hányan nézték ezt a sorozatok gyermekkorukban a BME Egyetemi Zöld Kör tagjai közül, akik igazi planétások, szimplán a meggyőződésük miatt szabadidejük jó részét áldozzák a Műegyetem zöldebbé tételére, a kollégiumi szelektív gyűjtéstől kezdve, a biciklisek segítésén át a legkülönfélébb programok szervezéséig. És teszik mindezt az úgy, hogy erre az egyetem egy fillért sem szán. Meggyőződésből, tenni akarásból, de csekély anyagi leheteőségek közepette, és ez a csekély is csak egy-egy pályázat szerencsés elnyerése esetén van. A konkrét cselekvés mellett próbálják tartani a kapcsolatot a sok más zöld civil szervezettel, és a lehetőségekhez mérten propagálni magukat a médiában.

Zárójelben megjegyzem, hivatalosan jómagam is tagja vagyok a körnek, de a kevésbé aktívak közé tartozom, sőt hogy őszinte legyek lustaságom annyit enged, hogy részt vegyek a gyűléseken esetenként, és a remek társaság által tartott csapatépítéseken, ami tulajdonképpen csak buli egy jófej társasággal, akikkel világnézetem sok tekintetben egyezik. Szóval nem magamat fényezem, hanem a tényleg aktív tagokat, zárójel bezárva.

Persze, ha valami sikert érnek el akkor rögtön megjelenik az EHK, (a hallgatói képviselet) és kivenné a részét belőle. Siker pedig van, nem is egy, csak meg kell nézni a saját készítésű honlapjukat, vagy hírblogot. A legutóbbi nagy eredmény, amiből a már említett határtalan lustaságomnak hála sikerült teljesen kimaradnom az a Zöld Tanszék verseny, melynek során gondos szempontok alapján kiválasztotta a kör az egyetem leginkább környezettudatos tanszékét. Az eseményről olvassátok el a Helyi Téma tudósítását:

zagaspoint.blog.hu/media/image/helyi_tema.jpg, nagyobban.

Érdekes, nekem az elején egy kicsit bullshitnek tűnt, hogy a polimertechnika tanszék nyert, és ez talán a nem szakmabelieknek is furcsa lehet, de tény, hogy a modern technológia használata elengedhetetlen a modernkori problémák megoldásához, és a különféle műanyagok felhasználásának, újrafelhasználásának lehetőségei vagy biológiailag lebonthatóvá tételük fontos kérdések, és az ezzel foglalkozó vegyészmérnököknek is erdemes átadni a fenntartható szemléletmódot, aminek sajnos sokszor a hiányában vannak.

Összefoglalva talán annyit anélkül, hogy túlságosan ömlengenék itt, hogy örülök, hogy ismerem a kör tagjait, velük sörözhetek, dumálhatok röhögzetek, vagy éppen bosszankodhatok, vagy egy hamar véget ért sörözés után a gyűlésre odaérve lájkolhatom a posztjaimat(meg Orbán Viktort) betax laptopjáról az ő nevében. Reméljük lesz utánpótlás, és az erő továbbra is a körrel marad, és az egyetem is felnyitja egyszer a szemeit...

Pontosabban azok az idióta kommentátorok és a stúdióban ülő szakértők aki mindig a híres mondatával jönnek amit le sem írok. Alapból hülyeség maga az idézet, ugye ma sem a németek nyertek(amit egyébként sajnálok). De az, hogy minden a Nationalelf által akár közvetetten is érintett meccsen legalább háromszor elmondja valamelyik riporter az már kissé unalmas, de a kissé egy másik k betűs szóval nyugodtan felcserélhető. Soldier panaszkodott, hogy mennyire unja a bikicsunájjal való viccelődést, amivel nagyjából egyet értek, de képzeljétek el ha még 20 év múlva is ez menne.

Alapból a Vuvuzela-szűrők miatt halkabb a közvetítés, kevesebb jön át a képernyőn keresztül a játék lüktetéséből, így a kommentátorra jóval nagyonn szerep hárulna az izgalom, az érdeklődés fenntartásában a semleges nézők felé. Saját kedvenceiért, esetleg a fogadás tárgyát képező együttesést ugye mindig úgyis végigizgulja a meccset a szurkoló, de a nézők jelentős hányada semleges, és csak szórakozásképp nézi a VB-t. Szóval a kommentátor szerepe nem csak az lenne, hogy tájékoztasson minket ki passzolt kinek, les volt, vagy ki lőtte a gólt, ezeket úgyis látjuk. Ő azért kapja a fizetését, hogy teljes szívvel-lélekkel benne legyen a meccsben, és szórakoztasson.

Amit elvárnék egy kommentátortól, amolyan elégséges szint:

-Hangsúlyozzon. A monoton beszéd szörnyű tud lenni, elaltathatja a nézőt. 

-Legyen képben. Készüljön fel, a csapatokról a játékosokról és még a bírókról is, bárkiről tudjon bármikor mondani egy érdekes háttérsztorit. Az internet korában ez nem is olyan bonyolult. Nézzünk meg egy NFL meccset, mennyire profin vágnak be videókat 20-30 évvel ezelőtti meccsekből. Nem lehet mindig izgalmas a meccs, erre is fel kell készülni, ne arról beszéljen hogy a pályán nem történik semmi.

-Néha egy poén sem ártana, ezt max. Hajdú B. szokta hozni a magyar mezőnyből, talán néha Egri Viktor

-Ne beszéljen hülyeségeket.

Amit elvárnék a stúdióban ülőktől:

-Legyen legalább egy közülük aki ért is a focihoz. Magasról teszek rá, ki kinek szurkol, de néha nem ártana ha egy edző elmondaná miért is történt az a pályán. Nem a dilettánsok léte zavar, csak az egyeduralkodásuk.

-Idióta olvasói leveleket ne olvassanak be.

Ehelyett sokszor csak közhelyeket ismételő, unalmas stílusban beszélő figurák ülnek ott, akik annyira szürkék, hogy még nevetni sem lehet a butaságaikon, mint mondjuk anno Jenő bácsi sokszor fatális tévedésein. Pedig ez is egy szakma, amit lehetne, és kellene is jól csinálni. Értem én, hogy megvannak a nehézségei, csak leszarom, mint ahogy ők is leszarják a buszvezetőjét. Ezért kapják a fizetést, csinálják már élvezhetően!

 Szivárvány az égen, dobpergés,fúvószenekar!!!! Világraszóló esemény történt a mai napon csodálatos és világhírű fővárosunkban, a turisták által méltán kedvelt Budapesten, a vadonatúj Eiffel tér, és az építész által tervezett, több, mint egy évszázada a vasúti közlekedésnek, az ország aortájának egyik legfontosabb végpontján, a Nyugati Pályaudvar mellett,  a Westend City Center, az új belváros földszintjén, Váci útra nyílva megnyílt egy újabb amerikai, már-már szimbólumbak tekinthető márkájának első magyarországi egysége. Nem másról van itt szó, mint az újvilág, a kávé őshazájának legjobb és leghíresebb kávézóhálózatáról, a ferrrrgge....várdd meg!...teges Starbucks-ról.

Eddig amerikai sorozatokból, filmekből hallottam a helyről, nem is akármilyenekből. Első emlékem talán a mindent, lefikázó South Park a cégről  pozitív megnyilvánulása, abban a részben, amikor megtudhattuk, hogy Tweek miért is idegbeteg. De említették a How I Met Your Mother-ben, és Seperd alezredes is melegen ajánlotta egy, az életerejére szomjazó lidércnek alternatívaként.

A bevezető körülbelül leírja várakozásaimat a dologról. Reggel vizsgára menet láttam a megnyitót, és a hosszú sort, akik arra vártak, hogy az első főzet kávéból kaphassanak. Hazafelé meg Betax-szal figyelmesek lettünk rá, hogy kóstolót osztogatnak. El sem tudjátok képzelni mekkora öröm volt ez számunkra, hogy ingyen kóstolhatjuk meg a világ lejobb kávékülönlegességeinek egyikét, méghozzá külföldi személyzet szakértő kiszolgálása mellett.

Na de szálljunk csak le a földre: fekete-fehér, sötét esős budapesti szürke délután. Ugyanis a kapott vaníliás jegeskávé korrekt volt, mondhatni jó. Bizony, nem volt túl édes, kellemes kávé, enyhe vaníliaízzel. Betax arca is hasonló volt, látszott, hogy egy kávé miatt sem csalódott ekkorát. A kissé fennkölt bevezetés által leírt idilli kép és a valóság közt lévő közt lévő különbség hatalmas, a jó kávé a mai napom legrosszabb élménye volt.

Pedig nem ez az első ilyen Magyarországon, az összes amerikai márkát nagy várakozás előzi meg, még most is, 20 évvel a rendszerváltás után. Persze ma már más a helyzet, nem a szabadság szimbóluma egy ilyen hálózat, de azért nagy volt az elvárás, amit nem tudott teljesíteni. Nem is tudom miért lepődtem meg egyáltalán. Igazából a gyorséttermek- kávézók sikerének titka sosem a magas minőség, hanem az, hogy mindig hoznak egy megszokott szintet, mind ízben, mind a kiszolgálásban, bárhol és bármikor támad kedvünk hozzá. Együnk csak bárhol három napig ugyanazt a menüt, egyáltalán nem fog különlegesnek hatni.

Ezzel egyébként önmagában semmi bajom nincs, engem is mentett már meg burgeres sajtburger az éhhaláltól, és tiszta mosdóik Budapesten talán az egyetemeken kívül az egyetlen valamennyire higiénikus lehetőségek sürgős ügyeink intézésére. Viszont ami félreértésekre ad okot, nagyjából ugyanannyiba kerül a Big Mac, Whopper, vagy egy Starbucksos kávé itthon, mint az Egyesült Államokban, és ez az ár bizony meghaladja azt a szintet, amit egy kávéért gondolkodás nélkül kiadnánk. Ezért történik az, hogy egy teljesen közepes minőségű semmi extrát nem nyújtó termékből valamifajta státuszszimbólum lesz, valami abszolút kommerszből szimplán a neve miatt különlegesnek, egyedinek, trendinek számító, amivel akár meg is ajándékozhatja magát vagy kedvesét az ember.

Másik lehetőség, hogy egyszerűen megbukik a dolog, mint mondjuk a Dunkin Doughnuts. Ez azonban egy kis gondolkodással egyszerűen elkerülhető. A siker titka valószínűleg egy jó reklámkampány, egy hatásos médiahadjárat. Így lett világhírű egy csomó márkanév, az első teszteken állítólag ihatatlannak minősített Red Bull is. Én mindenesetre nem leszek törzsvendég, hiába sétálok el majd naponta arrafelé, nem fog majd el a vágy, hogy de jó lenne egy Starbuck's.

Egy Trianonnal kapcsolatos blogbejegyzésnél olvastam egy számomra meglepő és elgondolkoztató hozzászólást. Egy radikális jobboldali netező kommentje volt. Emiatt ugye sokan egyszerűen elsiklanának felette, mert sok társa egyértelműen a csak a kisebbségeket, meg a zsidókat gyalázó hozzászólások, a vesszen trianon, szebbjövőt és még sorolhatnám, milyen jelszavakat copy-paste-eli. Szóval elég ritkák a legkisebb logikát tükröző, felépített, érdekes gondolatok.

Tapasztalatból tudom azonban, hogy van ennek a rétegnek is egy nagyobb intelligenciával rendelkező elitje, akik képesek a gondolkodásra, sőt egész rendszereket képesek felépíteni. Persze a magas IQ nem feltétlenül jár együtt a józan ésszel és a realitások figyelembevételével, így sokszor a földtől elrugaszkodott tanokat (sumér-magyar rokonság), de legalábbis a valóságot egyoldalúan ábrázoló, a történelmi eseményeket, és a villágot leegyszerűsítő, szűk látókörű magyarázatokat hallhatunk, amit annak előadója teljes meggyőződéssel tálal, és megsértődik, ha kételkedünk az igazában.

Számomra egyébként az ilyen emberek mindig sántítanak. A valódi tudós célja nem az igazának a bizonyítása, hanem a világ minél pontosabb megismerése. Ehhez szükség van persze arra, hogy higgyen a kutatása létjogosultságában, de az is elengedhetetlen, hogy kételkedjen, újragondoljon dolgokat, végső esetben elismerje a nyilvánvaló vereségét. A szkepticizmus ugyanis a tudomány barátja, és az áltudományok legnagyobb ellensége, ezt azok gyakorlói is elismerik.(Aki láttott már a TV2-n az éjjel EZO tv-t, tudja  miről beszélek, kb 10 percenként mondják el, hogy mennyire káros... no, de ez egy másik fergeteges téma)

Az író azt fejtette ki, hogy a magyar iskolásoknak tanítani kéne csomó olyan dolgot, amivel a magyarságtudatukat kialakítanák. Ennek fő eszköze a történelemoktatás lenne, ennek módosításával bele lehetne sulykolni a gyerekekbe, hogy Felvidék és Erdély Magyarországé, de tovább megyek, akár azt is, hogy Jézus magyar volt(Béla->Bélus->Jézus, egyértelmű a bizonyíték, hát nem látjátok, kimosta az agyatokat a zsidó média???) stb. Ez elengethetetlen ahhoz, hogy az ország újra nagy legyen, és büszke. Kérdezzünk meg egy kínai gyereket, hogy hová is tartozik Tibet.

Azt támogatom, hogy kutassák a magyarok őstörténetét, nyelvünket, eredetünket, de ha ez politikai célból teszik, az nem előnyös. Tudjuk persze, hogy egy tudományos kísérlet sem mentes a prekoncepcióktól, amik az eredményt is befolyásolják. De valóban arra van szüksége az hazánknak, abban rejlene a felemelkedés, hogy politikai megrendelésre készített "tudományos" tanokat tömjenek a fiatalok fejébe? Arra, hogy olyanok vezessék az országot, mint az az idióta Ficó, aki a nacionalizmus eszméjének megjelenése előtt majd ezer évvel uralkodó morva nagyfeledelmet szlovák királynak hívta?

Erre az én vélaszom nem. Ne agymosott zombikat gyártsunk, hanem neveljünk széles látókörű, önálló véleményt, az igazságot több oldalról megvizsgáló fiatalokat, akik képesek önálló gondolatok megfogalmazására ismereteik alapján, képesek mások világnézetének megértésére, de legalábbis elviselésére. El kell fogadni, hogy nem mindenki ugyanúgy éli meg magyarságát sem, mindenkinek mást jelent, szülőhelytől, családtól, értékektől és tapasztalatoktől függően.

  A sóska. Mindjárt kifejtem miért is. Hétfő lévén valami húsmenteset akartam enni, valami könnyebb kaját, ami segíti a vizsgára való felkészülést is. Ugye az allergiagyógyszer okozta álmosság mellé nem hiányzott még egy kajakóma is. A tervem az volt hogy elkészítem az egyik kedvenc saját fejlesztésű spenótós tésztámat.

A recepthez kell 3 gerezd fokhagyma, egy kis csomag mirelit spenót, kb fél doboz tej, egy marák trappista vagy edami(a lényeg, hogyb jól olvadó legyen) sajt,  két evőkanál liszt, kevés vaj, tészta, só, bors, szerecsendió. A fokhagymát megpirítjuk a felolvasztott vajon kis lángon megpuhítjuk, rászórjuk a lisztet, majd hosszáöntünk keveset a felmelegített tejből. Közben szorgosan kevergetjük, majd ha besűrűsödik a maradék tej is jöhet. Hozzáadjuk a sajtot, hagyjuk elolvadni, majd jöhet a mélyhűtött spenót. Mikor teljesen homogén a mártás, felforraljuk, ízesítjük sóval, fűszerezzük fekete borssal, szerecsendióval. A kifőtt tésztára kanalazzuk, megszórjuk sajttal, ami lehet a mártásba kerülő, de ha van otthon valami füstölt, ne adj Isten, ha burzsujok vagyunk parmezán, az az igazán tuti.

Nem bonyolult(na jó a mártás simára elkészítéséhez kell némi gyakorlat), finom, nem lehet elrontani. Illetve egy helyen nagyon: a bevásárlásnál. Ugyanis az üzletek mélyhűtőládáiban a sóska és a paraj nem hogy egymás mellett van, ugyanolyan a kiszerelésük, és a színük is. Pedig a sóska sokkal halványabb színű, mint a mélyzöld spenót, És így lesz a finom ebéd igéretéből, a figyelmetlenség, és a Szentlélek hathatós közreműködésével sajtos tejfölös tészta...

 Utolsó tanítási hét volt az egyetemen, számtalan zh-val, azt sem tudtam, hol vagyok. A pénteki környezeti eljárástan(születési neve: vegyipari műveletek) gyakorlati pót(-pót)on nem kevesebb múlott, mint fél év csúszás, szóval az átlagosnál idegesebb is voltam miatta. Szerencsére még aznap kijavították, és egy csodálatos kettő és feles osztályzattal sikerült teljesítenem, bár a közösségi szellem is közrejátszott ebben. Ironikus, hogy pont az esőcseppek ülepedési sebességét kellett kiszámolni, amit aztán hazafelé jól pofámba is kaptam. Terápiás kajaként Kentucky sült csirkét vettem magamnak, Sanders ezredes 11 fűszere egy kicsit visszahozta az életkedvemet, de az esti programomat ennek ellenére átaludtam.

Rájöttem félek megfogni a fémből készült tárgyakat az utcán, mivel attól tartok, hogy megráznak. Az egész arra vezethető vissza, hogy a feltöltődött bevásárlókocsik többször okoztak kellemetlen meglepetést, akár látható szikrákat is produkáltak. Érdekesség, hogy egy kocsi több tízezer voltot képes "tárolni". Szerencsére az áramerősség kicsi, így nem szabadulnak föl nagy energiák. A problémát egyébként már megoldották egy kis, a földre érő fém lánccal, amit rázós trolibuszokon is alkalmaznak.

Amivel még tartozom: még vasárnap hajnalban történ egy másik rázós dolog. Reggel 5-kor felébredtem, és mivel semmi kaja nem volt otthon, lementem egy éjjelnappaliba. Hazafelé mp3 lejátszóval a fülemben, kiflivel kőrözöttet tunkolva egy srác(inkább csávó) az időt kérdezte tőlem. Elkövettem egy nagy hibát, megnéztem a telefonomon. Általában megmondom, hogy mennyi volt az idő, amikor legutóbb megnéztem, és határozottan megyek tovább a dolgomra. Na ugye a reggeli óra, és a figyelmem megosztottsága miatt nem voltam elég határozott. Amikor megnéztem, úgy vettem észre, hogy valami mozdulatot tesz, erre hirtelen ösztönösen hátraugrottam. A gyerek egy kicsit meglepett volt, meg még aznapos is és csak annyit kérdezett: "azt hiszed bántani akarlak?". Szal elég ciki volt, de adaptálódva a helyzethez, azért sikerült kezelni a dolgot, és elkerülni, hogy pont amiatt kezdjen verekedni meg, mert megsértettem. 

Folytatás következik...

Diaz barátom lustálkodik mostanában a világ összes olyan dolgában, ami nem kapcsolódik  Japán történelméhez, így rendkívül színvonalas gasztroblogja frissítésében is, no meg én is tudok ám főzni, szóval kedves régi,új, svédmániás és a skandinávokat kevésbé ismerő olvasóim íme a recept az országból, ami az ABBA-t, az IKEÁ-t és valamilyen szinten Zlatan Ibrahimovicsot adta a világnak.

Tulajdonképpen egyfajta rakott krumpli, amit arrafelé szívesen fogyasztanak hétköznapokon és ünnepekkor is. Krémes, de kívül ropogós, a szardella meg a hagyma remek ízt ad neki, Tudom, hogy egy kicsit furcsának tűnik a hal miatt, de nem érezni rajta a szardellát, inkább csak valami pikáns sós ízt.

Az elkészítés nagyon egyszerű, kezdő szakácsoknak ajánlott. Felvágunk kb. egy kiló burgonyát nagyjából fél-egycentis hasábokra. A krumplit harmadát ezután egy kivajazott tűzálló tálban egyenletesen eloszlatjuk, óvatosan megsózzuk, borsot örlünk rá. Egy fej karikára vágott hagyma és egy 70 grammos konzerv szardellafílé fele, vagy ennek megfelelő szardellapaszta kerül rá. A halat általában olajban teszik el, az is nagyon, finom, nyugodtan locsoljuk rá az ételre.

Jöhet a második harmad burgonya, még egy közepes fej hagyma, a szardella, majd a maradék krumpli kerül a tetejére. Ne felejtsük el a fűszerezést. Ráöntünk  3 dl tejszínt, vajdarabkákat szórunk rá, és előmelegített sütőben közebes lángon 45 percet sütjük, ezalatt megpuhul, majd egy kicsit erősebbre véve a lángot megpírítjuk a tetejét.

Nem tudom ki lehetett az a Jansson, de egy mázlista volt, nem csak azért, mert ilyet főztek neki, hanem a szardellás szájszagot is elviselte a hölgy. Azért én mindenképp ajánlanék egy fogmosást az étel és a megkísértettség közt. Bon apetit!